Írások…

Remény

Erény

 

Térdre

Érte

 

Évek

Érvek

 

Nézlek

Kérlek

 

Látok

Várok

 

Kérek

Élek

 

Éltem, nézem 39 sűrű évem

Látom-várom nincs már érvem

Mi eddig volt tudom, s állom

Mi eztán lesz várom, s állom

 

S az információ gurul tova,
Maga alá gyűrve vágyat és valót
Ki tudja már mit, ki gondolt,
Hová tett pontot, s vesszőt,
Lényegét veszítve rí a lét,
A figyelmet felemészti a virtuális lét

Nem szívesen nyilvánítok véleményt olyan dolgokról, amikről nincs pontos ismeretem, de mostanság nyitogatják a bicskát a zsebemben…

Ami kiverte a biztosítékot, az Geréb Ágnes előzetes letartoztatásának meghosszabbítása, illetve a fellebbezés elutasítása. 2010-ben, egy olyan országban, ahol gyilkosok “enyhe” büntetéssel megúszhatják, ahol politikai és gazdasági bűnözők simán kisétálnak az őrizetből, ahol legfeljebb 72 órát ücsörögnek. Mondjuk ehhez már nagyon-nagyon rossz fiúnak lenniük, és rendszeresen csak napok, hetek elteltével kerülnek oda, nem pedig “azonnal”.

A legmegdöbbentőbb ebben az egész hercehurcában az, hogy a bűnös, aki magát már orvosnak sem nevezheti, mivel  foglalkozástól eltiltás büntetést kapott jogerősen ha jól emlékszem, január 8-ig börtönben marad. Miért is? Azért, mert tartani kell a bűnismétléstől, a szökéstől, a tanúk befolyásolásától, illetve mert nem volt elégséges a fellebbezés indoklása…

Érdekes, hogy a tanúk elmondták, hogy a jelenlegi eset, ami miatt eljárás alá vonták, nem is az Ő rendezvényén történt, Őt segíteni hívták, mert a közelben, egyedül volt orvosi végzettséggel. Vajon, ha nem segít, akkor azért csukják le? Ha a tanúk ezt elmondták, akkor ugyan már miféle befolyása lehet még rájuk? Mondják ezt el még jobban??? Vagy bűnismétlésbe esik? Vagyis újra nem csinál semmit? Megszökik? A családjától Karácsony előtt???

Van egy alapjog, a MÉLTÁNYOS ELJÁRÁSHOZ való jog…

Értem Én, hogy lehet példát statuálni, meg eredményt felmutatni, mert ugye ezt fajsúlyosabb emberekkel évekig (hosszú évekig) nem MERTÉK  vagy  NEM LEHETETT megtenni és a minták, azok a fránya minták működnek, mint az egyszerű BKV ellenőrben, aki a 60 Kg-al nehezebb khmm “roma” bliccelővel nem, de a 25 Kg-al könnyebb fiatal lánnyal már bírt kemény lenni.

Szóval  a méltányos eljárás azt is jelenti, hogy a lehető legrövidebb idő alatt tisztázni kell a cselekményben résztvevők szerepét. A lehető legrövidebb idő alatt… Komoly, sok ezer oldalas nyomozati anyaggal megáldott bűncselekmények esetén érthető, ha az eljáró hatóság tart a “körülmények” nem kívánt megváltozásától, de ebben az esetben? Minden szereplő ismert, a helyzetben betöltött szerepük is ismert. Akkor????

Abba már bele sem merek gondolni, hogy ha ezzel az üggyel ennyit “molyolnak”, vajon mit fognak tenni a többivel, akiknek sokéves áldásos tevékenységét kellene értékelhető módon nyomozni. Még mielőtt valaki megtalálna, tisztában vagyok azzal is, hogy a rendőrség más más szerve nyomoz életellenes és gazdasági, vagy egyéb ügyekben. Más-más szervezet, de ugyanazon alapelvek mentén!

Mostanság sokfelől hallani, hogy veszélyben a demokrácia, az Alkotmány, a képviseleti bírósága, sok minden. Én azt gondolom, hogy a demokrácia alapvetően sérült, rossz helyekre kerültek a hangsúlyok. Olyan dolgokat akarunk közös nevezőre hozni, melyeket nem lehet, vagy nem kellene, míg az alapelvek, melyek nem rosszak, feledésbe merülnek. Kiölik őket a mindennapi rutinok és érdektelenségek.

 

Azt csak halkan vetem fel, hogy azelőtt is, azóta is, hogy Geréb Ágnest letartóztatták, többen meghaltak egészségügyi intézményben vélelmezhetően hanyag, vagy elégtelen ellátás miatt, s néhány esetben a hatóság eljárást is kezdeményezett. Ha már így szóba került… Ezek az orvosok, ápolók vajon nem próbálják befolyásolni a tanúkat és bizonyítékokat? Nem vélelmezhető a bűnismétlés? Esetleg a szökés?  Ja kérem, az ártatlanság vélelme… Nos igen. Ha praktizálsz, ölhetsz… Nem hiszem, hogy akár csak felfüggesztették volna azokat a személyeket akik ellen eljárás indult, nemhogy előzetes letartóztatásba helyezték volna.

 

Evező a vízbe,

vízcsepp az arcba,

Jobbom a Napba,

Balom a Holdba,

Mosoly az Égre,

Megérkeztem!

Végre…

 

Valódi valód való,
Elméd valódi illúzió.
Felismerni valód?
…Igen…
Felismerni valódi Valód,
mi már nem illúzió.
Mosolygó életed,
valódi Léted.
ÉLJ VALÓDI ÉLETET!

Esti beszélgetés közben vetődött fel, hogy lehet-e titok egy kapcsolatban?

valahogy nekem ez a vélemény jutott  🙂  :

Azt osztasz meg, azt ossz meg a társaddal, amit szeretnél. a dolgok önnönvalója nem marad véka alatt és nem is változik meg. Mindent a maga idejében, s mindent csak őszintén. Nem elmondani valami “igazat” nem hazugság… Viszont mutatja a bizalmi szintedet a kapcsolatodban. Amikor valami titok, azt gondoljuk, hogy az rossz, mert nem mondjuk el, pedig általában azért titok valami, mert leplez valami hazugságot. (szülinapi meglepi titok az nem ilyen) Lehet valami titok, csak aszért mert nem akarom megosztani és attól még lehet az “nem hazugság”. Titkok sokszor azért keletkeznek, mert nincs, vagy nincs még bizalom…

 

Minél erősebb a bizalom és hit,  annál kevesebb a titok. A titkok előbb-utóbb kedves játékszereitek lehetnek…

 

Fényképeim rendezgetése közben elérkeztem a Déván 2006-ban készült képekhez. Ez így nem igaz… Szándékosan azokat kerestem. Időről-időre eszembe jutnak  azok a napok és az a tengernyi tanítás, amit ott kaptam. Az a minden-pillanatban JELEN LÉT, ami ott és akkor tudatosodott bennem először. A mai napig meg-meg világítanak és helyeznek más fénybe élethelyzeteket az út során tapasztaltak. (Ezért büszkék lehetünk nyelvünkre. Ennél szemléletesebben nem is lehetne kifejezni és értelmet adni a helyzetnek)

Eszembe jutott, amikor az első dévai utamon kis utasaimat hallgattam. Szinte féltem kérdezni, nehogy valamilyen rég elfeledett fájdalmat idézzek fel. Inkább csak hallgattam őket… Azután persze Ők is hallani akartak rólam, tudni akarták ki is valójában az az “igen tisztelt Sofőr Úr”. Akkoriban az életem, hogy is mondjam, nem egy sikerszéria volt. Nem találtam a helyem, idegenné váltak körülöttem a dolgok, pedig tudtam, hogy magamnak teremtettem a helyzetet, de mégis mintha holdbéli tájon jártam volna. Ismerős helyek, kapaszkodók nélkül. A feltett kérdésre nem is tudtam azonnal válaszolni. Szégyenérzet volt bennem, mert annyi sok lehetőséggel nem kezdtem semmit, magamat nem ismerve a tehetségem sem használtam. Ez ott akkor vált világossá előttem. A három fiú közül az egyik magától tanult meg olvasni és miután bekerült az otthonba 2 hét alatt kiolvasta az összes könyvet annak könyvtárában. Tehetséges okos srác és mégsem mondhatjuk, hogy micsoda lehetőségek álltak előtte. Ezek a gondolatok jártak a fejemben és csak annyit tudtam mondani, hogy most éppen teherautó sofőr vagyok. Nem  esett jól nem igazat mondani, de féltem bevallani, hogy a saját vállalkozásom teherautójában ülünk és a magam főnöke vagyok. Mivel a hibák nem maradnak megtorlatlanul, azonnal jött is a büntetés… A testvérpár nagyobbik tagja annyit mondott csak, hogy “a Jó Isten áldja meg az autó tulajdonosát, amiért segítségül adta azt az útra”. Annyira őszinte volt, irigységtől mentes… Elmondtam nekik, hogy a vállalkozás az autóval együtt az enyém. Ekkor már konkrétan szégyelltem magam. Sanyi annyit mondott még az áldás mellé, hogy “Maga biztosan nagyon jó ember! A Jó Isten szeretni magát, hogy ennyi mindent adott…”. Megsemmisítő csapás volt. Az Öntelt, magáért siránkozó EGO szépen felépített színterét egyetlen gyermeki mondat elsöpörte.

Nem volt benne szemrehányás, pedig éles eszű gyerekként átlátta, hogy ott bizony hibázott az igen tisztelt Sofőr Úr… Nekem pedig eszembe jutott, hogy ezek a gyerekek mennyire másképp gondolkoznak, mennyire máshol vannak az értékek. Dehogy éreztem én jó embernek magam… Nem mondtam igazat, ott belül elégedetlen voltam az életemmel és mindennel ami körbevett. Már semmit sem láttam annak, mint ami valójában volt és ezzel a hálátlansággal álltam a mindennapokat.

Szembe kellett, szembe kell néznem magammal, hibáimmal és értékeimmel. Fel kellett és kell is ismernem, hogy a “van valamim” és a “vagyok valaki” nem eszközfüggő állapotok, hogy az “elég” sokkal hamarabb “van”, mint azt korábban gondoltam. Akkor fogalmaztam meg magamnak, hogy:

“Az értékrendem némi csángálás után a helyére talált. Nem változott, tartalmat nyert!”

A legfontosabb, amivel tisztába kell kerülj, hogy mik a szükségleteid. Teljesen mindegy, hogy miről beszélünk, tárgyakról vagy érzelmekről, érintésről, figyelemről. Az is mindegy, hogy miből “mennyit” akarsz. Nem az a fontos, hogy az most sok, vagy kevés, az a lényeg, hogy tisztában legyél vele. Tudnod kell magadat. A következő lépés, amikor megvizsgálod a motivációdat, hiszen az mondja meg, miért is akarod azt a valamit. 🙂

 

Bory-vári sétát tettünk. Napos szép idő volt, kezdetben kevés látogatóval. Már kifelé tartottunk, élveztük a napsütést, az iskolás csoport utáni csendet és a kilátást. A mellvédről letekintve pillantottuk meg az első pillangót, majd nem sokkal később a társát is. Hol együtt, hol külön repkedtek, de mindig visszatértek pontosan alánk egy falkiszögellésre, vagy a szomszédos bokor ágaira. Megpihentek, továbbszálltak könnyedén és természetesen. Ha összetalálkoztak, együtt repkedtek kicsit, játszottak, majd különváltak. Én pedig csak néztem azt a természetességet, ahogyan az életüket élték. Tették a dolguk, hol egyedül, hol pedig együtt. Tárasak voltak amíg kellett, majd mentek tovább. Ha találkoztak egy ideig megint együtt repültek teljesen természetesen. Nem törtek egymás életére, nem harcoltak. Repültek, s ha találkoztak együtt tették ezt. CSAK pillangók voltak, egyszerűen csak pillangók…

Azt hiszem tanulhatnánk tőlük. 🙂

 

Sokszor hallottam már, hogy a “körülmények” miatt most éppen nehéz valakinek, vagy hogy “most még megnyomom” kicsit, aztán “Kánaán lesz” … és persze a körülmények nem változnak és Kánaán sem jön el. Mitől, vagy mennyitől érezzük jól magunkat? Mindig valahol kint, magunkon kívül keressük azt a bizonyos valamit, amitől jól kellene éreznünk magunkat. Pedig az a valami az bennünk van. Mi magunk vagyunk… Mi magunk, s minél többet teszünk azért, hogy megismerjük az igényeinket, szükségleteinket annál inkább MAGUNK leszünk. Ez persze nem megy őszinteség nélkül és nem a “Mergáról, jakúzás kádról, meg a benga odúról” szól. CSAK arról, amitől és amennyitől nekünk jó, amitől azt mondhatom, ÉN ez vagyok és ezekre van szükségem. 🙂 A többi csak teher…

Pár éve csatlakoztam Magyar motorosok segélykezdeményezéséhez Dévára (a dévai írások között is szó esik az “elég”-gel kapcsolatos gondolatokról). Vittünk mindent amit értünk. A teherautónk tömve volt játékkal, ruhával, könyvekkel és élelmiszerrel, a zsebeink cukorral és csokikkal. Amint a kezébe nyomtuk valamelyik lurkónak azonnal rohant és kínálta. Nekünk! Nekünk, akik hoztuk-adtuk és mikor csodálkozva megkérdeztem miért engem kínál, akkor az volt a válasz “mert az én kezemben van a zacskó”…  A “jut mindenkinek” elve egy olyan gyerek cselekedetén keresztül, akinek még anya-apa sem jutott, értelmet nyert. Csaba testvér jó munkát végez.

 

Archívum

Címkék